Egy nyugodt, szelíd éjszaka. Ilyennek képzeltem, erre vágytam. Csak ennyit akartam, de nem kaptam meg...

Fekszünk kényelmes
ágyunkban
mozdulatlan,
zsibbadtan.
Tagjaink lassan
lüktetnek,
ahogy a szív
dobbanása
diktálja.

Velünk ketyeg
a falon
az óra.
Ő is tudja,
pár perc múlva
beleálmodunk
vágyainkba.

Tenyeredbe
sóhajtom
a gondom.
Talán reggelre
eltűnnek
ráncaink.
Aztán majd újra
beállunk
a végtelen sorba.

Százhalombatta, 1990. június 10.