Az az átkozott vágy, az a megmagyarázhatatlan szenvedély! Életemnek egy keserű csalódása, egy olyan szerelem, amit a saját hibámból nem tudtam megélni. Szenvedély, szenvedély... Perzselő lángok! A vers még mindig csak rólam szól, és még mindig nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeknek kellene. Inkább egy múltbéli titok, mint vers.

Az izzó szikra lángot vetett bennem,
a szenvedélytől már sajgott a testem.
Eltorzult arccal, lüktető erekkel
veled a szerelmet százszor elképzeltem.

Lestem az ajtót, álmodoztam rólad;
Ma sem történt semmi… Vajon mi lesz holnap?
Egyre jobban kínoz és éget,
s én egyre jobban gyűlöllek téged.

Az energia tombol, de minden meghal egyszer.
Az izzó, vörös lángot feketére festem.
Te voltál nekem az utolsó menedék!
Hívtalak, nem jöttél. Most már mit tehetnék?

Az ellustult vágyat élesztgetem egyre,
de a szürke hamu nem vár szerelemre…

Százhalombatta, 1989. december 28.