Az új szerelem. Már a kezdeti időszakban vigyáznom kellett, hogy ne követeljek túl sokat a partneremtől. Nem követeltem... Hamar megtanultam megtartani azt a bizonyos három lépést. Ennek következménye mi más is lehetne, mint az elhidegülés...  Ez a vers arról az időszakról szól, amikor magamra erőszakolom, hogy megtartsam a távolságot. Fájdalmas volt, nagyon! (Az egyik legjobb versem, pontosan kifejezi azt, amit akkor megéltem. A partner, akihez szólt, nem értette, butaságnak tartotta, nevetett rajta és lebeszélt arról, hogy verseket írjak. Hallgattam rá. Ezután már csak nagyon ritkán és nagyon keveset írtam)

Honnan jött,
rejtély;
s hogy itt legyen-e,
akarom-e
tőlem nem kérdezték.
Tudom,
hol a helyem.
Ismerem
láncaimat,
korlátaimat;
De a féktelen vágy
egyre csak hajt,
mint egy vadat,
valamerre.

Úgy érzem,
szeretlek;
de lehet,
csak egy helyet
keresek
ahová
eltennélek téged,
hogy gazdagabb legyek
veled.

A lehetőség láncai
megpattannak.
szorítanám,
szorítanálak,
hogy légy mindig
bennem!
Tudni akarom
a léted,
s a láncokon túl
megszerezni téged
önmagamnak.

Korlátok közt
korlátolt az ember.
Az érzés,
az akarat,
ezért mindig
közhely marad;
S ha megszaggatnám
az erős vasat,
túllépnék azon,
mit valahol
megszabtak;
Ha volna erőm,
vagy maradt volna
valami
emberen túli
bennem,
akkor téged
Neked
szeretnélek.

Hideg falakon
megtapad az eszme.
Rabnak érzem magam
én is benne.
Tudom,
nekem
itt a helyem.
Ismerem
láncaimat,
korlátaimat;
De a féktelen vágy
egyre csak hajt,
mint egy vadat
valamerre.

Budapest, 1992. április 10.