Huszonhat évesen az ember azt hiszi, hogy már minden mögötte van, amit eddig nem ért el, azt már nem is fogja. Mekkora tévedés... A vers második felében az egészséges életerő mégiscsak megjelenik.

Sírni és lázadni
csak múltam miatt tudok,
Már nem harsogom zengve,
hogy előbbre jutok.

Nem harcolok tovább,
úgyis elbukom,
Inkább veszteségem
tényként elfogadom.

Huszonhat küzdelem
és ugyanennyi csőd,
Lerombolva mind
a huszonhat erőd.

Mint rozsdás falevél
a novemberi ágon
Úgy hullt le rólam is
épp huszonhat álom.

...

Párnáim közt fekve
könnyű álmot várok,
Mégis minden este
egy fénycsóvát látok.

Kicibál ágyamból,
őrült táncba kerget,
Izzadtsággá fullad
a huszonhat felleg.

Sodor a körforgás,
nyitott szemmel nézem,
Ahogy pörög velem
huszonhat emlékem.

Könnyeim tükrén át
látom, ahogy csillog,
Reszkető kezekkel
fegyveremért nyúlok.

Táncolok tovább,
újra meg újra,
Pereg az új filmem,
ez is meg van írva.

Százhalombatta, 1990. május 22.