Úgy éreztem, mintha ez az egész élet valami szerep lenne, amit el kell játszani. Mintha nem is a saját életemet élném, hanem valami kötelező dolgot tennék... A vers egy kissé akadozó, hangzatosabb és kevésbé kifejező lett, mint amilyennek szántam.

Itt járok közöttetek,
előttetek, mögöttetek.
Szerepet kaptam én is,
sosem kértem és most mégis
itt vagyok.

Igazat szólt a régi
nagy komédiás:
Színház körülöttünk
és bennünk
a világ.

Petesejtből lettünk színészek,
kire mit osztott az élet:
anyák, gyermekek, harcosok,
szerelmes maszkolt alakok.

Itt járok közöttetek,
előttetek, mögöttetek.
Szerepet kaptam én is,
sosem kértem és most mégis
itt vagyok.

Bánatomban néha sírok,
olykor hangosan zokogok;
mintha várnám a nagy tapsot.

És mégis...

Eszem és lélegzem, hogy a létem
meg ne szűnjön, míg az éter
rám világítja reflektorát.
S ha majd kialszik a fényem,
a még élő közönségem
emlékezni fog rám.

Aztán ők is elhullanak,
de jönnek új fénysugarak;
s míg az öreg bolygónk forog,
játsszák az élet-darabot.

Még itt járok közöttetek,
Előttetek, mögöttetek.
Szerepet kaptam én is,
Sosem kértem, és most mégis
sikerre vágyom.

Százhalombatta, 1990. június 19.