Édesanyámnak szóló versem.

Szürke fényben csillog a hajad,
gondjaidnak súlya hajszálakra tapad.
sosem panaszkodtál, előttem nem sírtál,
csengettyű hangoddal engem vigasztaltál.

Derekadon fehér kötény…
földre szállott dolgos tündér.
Szűk konyhádban készül az ebéd,
előttem ropogós cseresznyék.

Meleg szemmel kutatsz bennem,
látod, én is felnőtt lettem.
– Egyél – mondod – Évikém!
Most csak ez van, váratlanul érkeztél –
Halk szavad most is, és egyre jobban
szívembe dobban.

Hetek óta készülődöm,
válaszolni szeretnék…
de túl merev a nyelv, és túl kevés a tinta,
beszédem oly silány, írásom csak firka.
Így kuporgok melletted, szívemben a nehezék,
zavaromban pirult arccal falom az édes cseresznyét.

Hetek óta készülődöm,
valamit mondani szeretnék…
bár szónokolni tudna ajkam,
érzem, minden nap jobban,
kifejezni mégsem bírnám,
hogy mit jelentesz nekem, Anyám!

Százhalombatta, 1990. június 18.