Egyik kedves barátom írt egy dalt, ahhoz készítettem ezt a szöveget.
Majd este a naplemente
Új álmokat szór a szemedre
Majd éjjel a csillagok fénye
Új terveket festhet az égre
Még nem tudod, még nem is várod
Még múltadnak utcáit járod
Még elhagyott perceid hívod
Még tegnapok harcait vívod
Oly bátor az ember, de vágyai foglya
Ha érzi, hogy elveszett, szívébe fonja
Emlékek szétfoszló fonalát…
És látod, a vándor a verseit írja
Egy sziklába vési, a végtelent hívja
Holnap majd elindul tovább…
Majd reggel, ha új nap ébreszt,
Már tudni fogod, hogy léphetsz
Béklyókat nem kell ráznod
Mert magától hull le a láncod
Még nem tudod, még nem is várod
Még múltadat jövődnek látod
Még pergetsz egy tegnapi filmet
Még őrzöd az elveszett kincset
Oly bátor az ember, de vágyai foglya
Ha érzi, hogy elveszett, szívébe fonja
Emlékek szétfoszló fonalát…
És látod, a vándor a verseit írja
Egy sziklába vési, a végtelent hívja
Holnap majd elindul tovább…
Majd reggel, ha új nap ébreszt,
Már tudni fogod, hogy léphetsz
Béklyókat nem kell ráznod
Mert magától hull le a láncod
Még nem tudod, még nem is várod
Még múltadat jövődnek látod
Még pergetsz egy tegnapi filmet
Még őrzöd az elveszett kincset
Oly bátor és büszke, de védtelen vagy még
Százszor elindulsz, de itt tart egy emlék
Minden nap egyhelyben jársz…
A folyó vizében a nap tüze táncol
Hullámzó tükrében gyermeknek látszol
Tudod, hogy ez nem csak látomás…
Budapest, 2003. június 15.
